Hírek

Ibolya!

Ma, szeretnénk Önnek bemutatni az első tiszafüredi sürgősségi esetet.
Ez a barátságos szukakutya szép nevet kapott, Ibolya. 

 

Ő a tiszafüredi menhelyen kapott otthont és reméli, hogy ott majd változás következik be az életében.

Ez nehéz feladat, nemcsak azért, mert Ibolya "rossz szőrmében" született, legalábbis sokak számára embereknek közülünk, hanem azért is, mert beteg, és microfilaria (szívférgesség) betegségben is szenved, ami az egész szervezetében megpróbál elterjedni.

A betegsége már 2015-ben, egy teszt alapján került megállapításra.  De ez csak akkor tűnt fel, amikor Ibolya megterhelés mellett köhögött, ezért ideje volt az akkor még fiatal szukát orvoshoz vinni, aki elvégezte nála a szív ultrahang vizsgálatot, megnézte a tüdejét és egy röntgenfelvételt készített a mellkasáról.
Akkor állapították meg nála, hogy a szíve nagyobb, a tüdőartériák meg vannak vastagodva, és, hogy a szívbelhártya valamint a szívbillentyűk be is vannak gyulladva.

Ami pozitív ennél a nagyszámú panasznál, az hogy a szívférgességet a szívultrahang nem mutatta ki, amit „csak" a vérminta mikroszkóp alatt lehetett látni.
Egy időbeli és megfelelő kezelés esetén a szívféreg diagnózis magában még nem egy halálos ítélet!

Ibolya most szívelégtelenség miatt kap gyógyszert és a szívférgességet, Advocate gyógyszerrel kezeljük nála. Lehet, hogy később kiegészítésként víztelenítő gyógyszert is fog még kapni.



Az eddigi vizsgálatának költsége körülbelül 50 euró, és a jövőbeli beadandó gyógyszerek kiadásának mértéke is előre vetíthető. Mindazonáltal Ibolya számára most olyan szponzorokat keresünk, akik egyrészt segítenek a kezelési költségek viselésében, másrészt, akik lobbiznak neki!

Különösen az úgynevezett listás kutyák számára nagyon nehéz a menhelyi élet.  Ők gyakran nem kívánatosak, és a kiközvetítésükre is alig van esély.  Az állatvédő aktivistáknak sem könnyű számunkra otthont találni, mivel az ilyen kutyák a jogi szabályozás értelmében nem utazhatnak el bárhová.

De nekünk még a listás kutyák, vagy a korcsok sem másodosztályú kutyák, legalábbis számunkra nem, mert nekik is minden segítséget és támogatást meg kell kapniuk, mint bármely más, egyszerűbb, nem listás kutya!

Kérjük, hogy legyen Ibolya szponzora. Ne csak anyagi szponzorálásával segítse őt, hanem érzelmileg is, mivel biztosan tudja, hogy a gondolat ereje hegyeket mozgat, és Ibolyának most egy csomó pozitív energiára van szüksége, hogy jól lehessen őt kezelni, és hogy remélhetőleg meggyógyuljon.



Kérjük Önt, hogy e kutyahölgy támogatása esetén a tárgyban jelölje meg, hogy: „Ibolya”, illetve szponzorálási ügyben forduljon Sigi kolleganőnkhöz, az alábbi e-mail címen:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Ibolyára vonatkozó, általános kérdések vagy örökbefogadási szándék esetén kérjük, hogy írjon az e-mail címünkre:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Mi szívesen tájékoztatjuk Önt a lehetőségekről.

Számára mi is szeretnénk a kennelben egy „lazább" életet biztosítani, az által is pl. hogy a "gumiabroncsát" egy kutyakosárra/ ágyra/heverőre cseréljük ki, amiben Ibolya jól ki tudja magát pihenni és fel tud lélegezni, ami biztosan jót, tenne a megtámadott szívének.

Ibolya hihetetlenül kedves az emberekhez és egy szeretetre méltó kutya, aki szeret sétálni, és aki egy egészséges és biztonságos életet szeretne magának olyan gazdiknál, akiknél ő az egyetlen hercegnő.

Az életben gyakran történnek dolgok, amelyet először nem értünk meg, talán Ibolyának azért kellett betegnek lennie, hogy Öntől kapjon egy esélyt?

Ki tudja ... mi szeretnénk ebben hinni!

Állatvédelmi Centrum csapata

Kontakt HU

Állatvédelmi - Centrum
Swiss Ranch

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Állatvédelmi Centrum Non-profit- Szervezete

 

Hìrlèvel

 

Egyetértek vele, hogy személyes adataimat hirdetési célokra dolgozzák fel , illetve, hogy ezekről reklámcélú üzenetet küldenek e-mailben.
Az adott hozzájárulásomat a jövőben bármikor, bármelyen megfelelő formában, visszavonhatom.

Bankverbindung HU

Allatvedelmi Centrum Nonprofit Korl atol Felelossegü
K&H Bank Zrt.
HU31 1040 1165 5052 6789 6751 1004
OKHBHUHBXXX

 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok