Advent (Eljövetel)
3. vasárnap
A ma embere próbál az élet és a halál ura lenni. Ezt elsősorban a maga érdekében, boldogulásáért teszi. Ennek következményei a háborúk, a sok agresszió, állatkínzás, a feszültséggel teli kapcsolatok. Minden egyes alkalommal felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem történik semmi érdemi lépés az állatkínzások visszaszorítása, illetve az állatok hatékonyabb védelme érdekében?
Hiszen az állatkínzás bűncselekmény, mégpedig ugyanolyan bűncselekmény, mint bármely másik. A gyakorlatban ennek ellenére azt tapasztaltam, hogyha az állatkínzás került szóba, az emberek legyintettek, vagy széttárták karjaikat mondván, hogy „ez csak egy állat”.
Az igaz, hogy egy állatról van szó, nem vitás. Viszont ez az állat ugyanúgy képes érezni, szenvedni és örülni, mint az ember, hiszen ez élőlény voltából fakad. Az embernek nincs erkölcsi alapja arra, hogy az érző állatok fájdalmát kevésbé fontosnak tekintse, mint az emberét.
Az állatvédők élete egy zarándokút. Éppen ezért fontos tudatosítani a célt. Hova is tartunk, hova akarunk eljutni.
Adventben kicsit megállunk, és előre tekintünk. Megállunk, és felmérjük, hol tartunk, hova jutottunk az elmúlt időszakban, és merre tart azút, amelyen járunk. Kell-e irányt változtatni, vagy jó úton járunk-e, meg vannak-e az eszközeink, amelyeknek segítségével végigjárhatjuk az utunkat. Mi az, ami hátráltat, amitől meg kellene szabadulni????
A hideg közeledtével egyre többen osztanak meg fázós, didergős képeket kutyákról, akiket belepett a hó. Szívhez szóló idézetekkel próbálják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a kutyák is fáznak.
A napokban már az interneten keringett egy fotó az első áldozatok egyikéről, egy apró testű kutya lánccal a nyakában, megfagyva a kutyaházban. Szomorú dolgok ezek, de sajnos nagyon is valósak.
A kutyák válogatott kegyetlenkedésnek vannak kitéve, mégsem kap szinte senki sem példa értékű büntetést. Akkor mit is várhatnánk azoktól az esetektől, ahol a kutya láncon, dideregve várja a tél végét?
A gyakorlat még mindig azt mutatja, hogy nem tilos a kutyát láncon tartani, arra pedig már végképp nem kötelezhető senki, hogy megossza az otthonát, a szobáját, esetleg az ágyát a kutyájával.
Kigondol rájuk? A magányosan szenvedőkre?