HÉTKÖZNAPI

Viktor

viktor22

Egy élőlényről gondoskodni mindenkinek egy elég komoly megpróbáltatás emberekről- állatokról egyaránt. Most megint csak egy olyan kiskutyáról lesz szó az eddigiekhez hasonlóan, akinek már az első pár napja az életért való küzdelemről szólt.

 

Vannak olyan kutyák, akik megszülnek és felnevelnek pár kölyköt egy olyan helyen, ahol épp a minimális élethez való szükségletet biztosítják, és előfordulnak olyan kutyamamák, akik menhelyen, ahol a víz, élelem, fedél a fejük felett talán adott , de ezekkel ellentétben sem alkalmas felnevelni a saját gyermekeit.

Egy hozzánk közeli menhelyen sok a kutya. Sok az inger, talán az embertől való félelem is túl nagy, mint esetünkben, egy kutyamamának, aki ott adott életet tíz kölykének. Elég stresszes pörgős kutyus kerekedett belőle az évek során, ebből kifolyólag nem volt neki elég teje.

Múlt hétvégén,amikor odaértünk fájó szívvel láttuk a tízből már csak egyedüli teljesen kiszáradt, borzasztó állapotban lévő kis teremtményt, akit végül nem tudunk ott hagyni , úgy döntöttünk bevállaljuk az éjszakázást is , hogy figyeljük, etessük, szeressük legalább annyira, mint a védelmező mamája, hogy ne arra a sorsra jusson, mint a tesói, akiken sajnos már nem tudtunk segíteni, akármennyire is akartunk.

Megint felelősséget vállaltunk a többedik életért és befogadtuk az Állatvédelmi Centrumba, hátha meg tudjuk menteni. Hazafelé az autóban nem sok reményt fűztünk hozzá, hiszen annyira kis törékeny volt, nem utolsó sorban pedig mindenki tudja, hogy cumiból tápszert adni egy babának, aki nem sokkal előbb próbálkozott az anyukájából kinyerni valami energiát, nem könnyű dolog.

Szerencsére elég ügyesen elkezdett enni, koránál kicsit többet is, hiszen be kellett pótolni a meg nem kapott tápanyagokat. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a szervezete folyamatosan kapja az erőt ahhoz, hogy összeszedje magát a kis Viktor. Bíztató és megnyugtató látvány minden 3 óránkénti etetés után, amikor teli pocakkal elégedetten odabújik a szőrös plüssmacik közé aludni.

Csak reménykedni tudunk, hogy minden rendben lesz az elkövetkezendő időkben, szorítunk neki, hogy túlélje ezt az időszakot és hamar gazdás kiskutya legyen belőle. Minden egyes állat...a kicsitől a legnagyobbig...megérdemli az esélyt arra, hogy éljen és mi e tabben is örömmel segítünk nekik.

Az Állatvédelmi Centrum Csapata

Kontakt HU

Állatvédelmi - Centrum
Swiss Ranch

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Állatvédelmi Centrum Non-profit- Szervezete

 

Hìrlèvel

 

Egyetértek vele, hogy személyes adataimat hirdetési célokra dolgozzák fel , illetve, hogy ezekről reklámcélú üzenetet küldenek e-mailben.
Az adott hozzájárulásomat a jövőben bármikor, bármelyen megfelelő formában, visszavonhatom.

Bankverbindung HU

Allatvedelmi Centrum Nonprofit Korl atol Felelossegü
K&H Bank Zrt.
HU31 1040 1165 5052 6789 6751 1004
OKHBHUHBXXX

 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok