Projekt Ausbau Innenzwinger mit Auslauf 2016

Karácsonyi idő, a fény és a melegség ideje. Az élet ilyenkor olyan, mintha ki lenne cserélve. Az emberek inkább a jóra összpontosítanak, és mindent egybevetve mindent a sietség, jövésmenés ural, mivel mindenki lázas várakozással tekint a nagy ünnepre.

Sok ember számára "ez" az év eseménye. A mi állataink számára egyik nap olyan, mint a másik. Sok közülük saját magára van utalva, a túlélésért harcol, harcol egy meleg alvóhelyért, élelemért vagy egy kis kötődésért.

Valójában, még nem is vagyok olyan régóta veled ............

Valójában nagyon izgatott voltam, amikor először megláttalak.

Amikor elfojtva kezdeti félelmem, megszagoltalak, mert szerettelek volna megismerni, hogy ki vagy és, hogy mit érzel.

Gyakran megkérdezik tőlünk, hogy tulajdonképpen mit csinálunk, és az ezekkel kapcsolatos még gyakrabban felmerő kérdésekre mi írásban válaszolunk, ahol leírjuk, hogy mi az, amit finanszírozunk.

Valójában szinte minden, amit az állatvédelem javára kidolgozunk, fejlesztünk és végrehajtunk, az csak akkor lehetséges, ha olyan szponzorokat találunk, akik látják, hogy a mi feladataink megvalósítása és végrehajtása támogatást érdemelnek.

Ebben az évben is jó egynéhány tervet készítettünk elő, mivel az állatvédelem számunkra mindig folyamatos feladatok kitűzését vetíti előre.

Az ember soha nem állhat le, mindig kevés az ideje, és gyakran megesik, hogy közbeeső vészhelyzetek, vagy hasonló esetek miatt némely terv elhalasztásra szorul!

A 2018-as évre vonatkozólag egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy a Pfotenhilfe Magyarországgal együtt befejezzük a nagy közös projektünket, nevezetesen a kennel épületek építését érintő, nagyszabású projektet, melynek célja, hogy az állataink még humánusabb módon legyenek elhelyezve, jobb legyen az állatorvosi ellátásuk és, hogy a biztonságuk is a lehető legoptimálisabb legyen.

Van egy hely ahol élek. Ahol életem eddigi nagy részét töltöttem. Itt, amikor eljön a karácsony mindent hófehér puha hó borít, ahol esténként a fagyos szél fújja arcomat, egy nagy csendes erdő közepén. Nem vagyok egyedül, igazából sosem voltam .Vannak haverjaim,akik mindig velem voltak, azután elmentek,helyükre jött másik,akikkel újra összebarátkoztam, hiszen egy közös cél felé haladunk.

Tulajdonképpen azok a szőrös négylábú barátaink, amelyek mérgező növényekkel együtt élnek kint a természetben, a kertben, vagy a lakásban, valójában semmilyen érintési ponttal nem rendelkeznek.  

Általában a kutyák húsevők, és csak alkalmanként rágcsálnak fűféléket, elősegítve ezzel az emésztést.

Még alig kopogtatott be az ajtón a tavasz, a hőmérséklet néhány napon belül máris nyári hőmérséklet- tartományba csapott át.

Ideje arra is gondolni, hogy kutyákat ne hagyjunk egyedül az autóban, még pár percre sem, mivel akár néhány perc is elegendő arra, hogy ezzel életveszélybe sodorjuk a négylábú barátainkat.

Ha egy ivartalanított szukát szerzünk meg, akkor muszáj az ivarzási témával is foglalkozni. Itt szeretnénk néhány e témára vonatkozó információval szolgálni. A szukáknál az első ivarzás hattól tizenkét hónapos korig áll be.

A szuka ebben az életfázisban fizikailag és mentálisan is pubertáskorának a közepén jár. A kisebb szukák gyakran már körülbelül hat hónapos korukban átesnek az első ivarzásukon, míg a nagyobb szukakutyák néha csak a második évben.

Claudia Fugazza a Budapesti MTA-ELTE Comparative Ethology Research Group -tól egy magyar tanulmányában kimutatta, hogy a kutyák, ahogy az emberek és más főemlősök is, olyan eseményeket is képesek emlékezetükben eltárolni, amelyek a történés időpontjában számukra semmilyen jelentőséggel nem bírtak.

Ez a fajta képesség úgy is ismert, mint epizodikus memória!

De hogy lehet ezt az állatoknál kimutatni, akiket nem tudunk visszakérdezni, hogy emlékeznek- e rá?

Akár kövenként is támogathat bennünket, hogy a kiközvetítendő állataink számára elő tudjuk készíteni az utat egy jobb, boldogabb és új élet felé.

Az Állatvédelmi Centrum,  Swiss Ranch menhelye felé vezető „út” sok állat számára köves és nehéz.  Előtte sok közülük szenvedett, nem szerette senki, és elhagyott volt. Voltak köztük olyanok is, amelyeket röviddel azelőtt elaltattak, mert nem volt senki, aki felelősséget vállalt volna értük, a költségeket meg természetesen pláne nem.

Még mindig vannak állatjogvédő aktivisták, akik bár megmenthetik a sérült állatotokat, de nem tudják őket ellátni.  Szakértelem vagy erőforrások hiánya miatt. Ilyen esetekben gyakran hívják az Állatvédelmi Centrumot.

Ismerik-e már a betegségekről szóló rovatunkat? 

Ezekben időközönként szeretnénk Önöket tájékoztatni a sajnálatos módon mindig előforduló betegségekről, hogy tudják, ilyen esetekben mit a teendő.

Egy háziállat megszerzésével és tartásával, vele szemben felelősségét vállalunk magunkra. Háziállataink európai országhatárokon keresztül történő utaztatására törvények és rendeletek vannak érvényben, amelyeket nekünk, háziállat tulajdonosoknak, illetve birtokosoknak be kell tartani.

Erről a szeretnénk Önöket tájékoztatni.

Hurrá,eltartott egy ideig, de most újra itt vagyunk, és Ő is itt van: a YouTube- csatorna! Jóllehet még nagyon kicsi és törèkeny, de ahogy a kedvenceinkkel is vagyunk, a csatorna is hamarosan bizalmat fog kapni, és növekedni fog.

A múltban a videofelvételeinkre visszajelezve pozitív válaszukban erősítették meg, hogy milyen fontos lett a média. Vannak emberek, akik szívesen olvasnak, és szereznek tájékoztatást híroldalunkon. És vannak emberek, akik vizuálisan is szeretik beszerezni a számukra fontos információkat. Mi mostantól kezdve mindkét felet meg szeretnénk szólítani, és Önöket a jövőben, szóban és képben tudósítani.

Nem rendszeres időközönként olyan állatvédelmi kérdésekről szeretnénk Önöket tájékoztatni, amelyeken keresztül közelebbről megismerhetik a munkánkat, kapnak egyes kutyáról információt, illetve szerezhetnek be minden, kutyákra vonatkozó általános ismeretet.

Ebből a célból mi most egy hírlevelet hozunk létre, amelyre Önök ingyenesen és kötelezettség nélkül feliratkozhatnak.

Gregory Berns az Egyesült Államokból és Miklósi Ádám Magyarországról már számos tanulmányukban kimutatták, hogy a kutyák szociális agya és embereké nagyon hasonlóan ketyeg.

A vizsgálatokhoz úgy képezték ki a kutyákat, hogy azok a feladatok megoldásánál a manapság még nagyon hangosan működő szkenner-készülék alatt fülvédőkkel ellátva teljesen nyugodtan fekve maradjanak, hogy munkaközben az agyukat jól meg lehessen figyelni.

Tudták, hogy az Állatvédelmi Centrum egy kutyapanziónak is otthont ad, ráadásul két módon is! Az egyik, amikor a helyi, vagy a Magyarországon élő emberek előzetes egyeztetés és szabad hely függvénye mellett itt panzióba adhatják kutyájukat/kutyáikat, ha pl. szabadságra mennek, kórházba kell menniük, vagy olyan egyéb okok miatt, amikor időben nem tudnak az állataikra felvigyázni.

BARF? Mi áll e rövidítés mögött? Miért kellene így tennem? Milyen hibákat kell elkerülni?

A kutyám szeretné-e egyáltalán a BARF-ot?

Ezekre, és a további kérdésekre a következő s válasz, amely Ön számára, mint további információ és egyben döntésül is szolgál.

 

Kontakt

Tierschutz-Zentrum

Gàbor Izsàk | Swiss Ranch
Sachkundig nach §11 TierSchG Deutschland und § 10 LHundeG NRW Deutschland

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Bankverbindung

IBAN:  DE06217500000186029138

BIC:    NOLADE21NOS

oder Spenden Sie mit PayPal

Newsletter

Diese Website verwendet Cookies. Wenn Sie unsere Website nutzen, ohne die Cookie-Einstellungen Ihres Browsers zu ändern, stimmen Sie unserer Verwendung von Cookies zu.