Röviddel ezelőtt Magyarországon voltam, melynek során"beszélgetéseket" vettem észre egyes kutyáknál, amely mélyen megérintett, és ez bizonyos gondolatok egész sorát ébresztette fel bennem.........

Olyasfajta gondolatokat, amelyeket nem is szerettem volna megosztani a „világgal” és, hogy ezt mégis megteszem, azért van, mert kötelességemnek érzem, hogy szószólója legyek azoknak, akik ezt maguk nem tudják közölni.

Mégis nehezemre esik ….keresem a megfelelő szavakat arra, hogy megértésre leljek, ami nehéz…. nagyon nehéz. Szavakkal kifejezni, megmagyarázni azt, hogy miről van szó, anélkül, hogy ezzel bárkit is felbosszantanék, vagy megsértenék.

Olyan szavakkal, ami nem prédikáció, olyan szavakkal, amelyek világossá teszik, hogy megéri kétszer is odafigyelni valamire, szavak, amelyek Önök közül is MINDENKINEK segítenek, amelyek ráadásul közvetve ….kettőnek is segíteni tudnak.  

Amikor Magyarországon jártam, hallottam, amint Piccolo a következőket mondja Alvinnak, Aladinnak, és Larának, akivel együtt él:

„Héj láttátok, a németek ismét itt vannak, akkor most biztosan duplán kitombolhatjuk magunkat a kifutókban, jaj de jó lesz J, mert, hogy tudjátok, amikor idejönnek és azt a bizonyos óriás nagy valamit tartják az orruk elé és azzal fényképeket vagy valami más ehhez hasonlót készítenek rólunk "„Vajon most is elvisznek közülünk valakit?“

Lara erre így válaszolt: „igen, mint mindig most is biztosan elvisznek majd valakit, de biztos nem mi leszünk azok Piccolo!“

Ez utóbbi a földet nézve magát elszégyellve kérdezi Larát: „Miért, TE talán tudod, hogy miért van ez így?“

Lara megrázta szép és formás fejét, de Alvin megelőzte és így válaszolt:

„én tudom!“ „ez már akkor is így volt, amikor a menhelyen voltam és ez most itt is éppen így van, ahogy ott volt………………“! A kétlábúak odakint mindig valami különösen jót eszelnek ki, és elvisznek mindig valakit közülünk és vesznek magukhoz egy olyant, aki nagyon rossz helyzetben van, akinek nagyon hányaveti sorsa volt már ezelőtt is, és akiről azt mondják, neki jobb, ha sürgősen elmegy innét..“

Az emberek mindig azokra fektetnek hangsúlyt, akik úgy érzik, hogy nagyon rosszul vannak...............mi  Piccolóval valójában szinte láthatatlanok vagyunk számukra, mert, hogy nekünk talán jól megy itt  sorunk, hajaj,  na, ugye? Mi egészségesek vagyunk, ellátnak, ápolnak minket, ha jönnek a németek, kimehetünk a kifutóba, több szabadidőt kapunk és simogatást, mármint azok, akik ezt szeretik...

Piccolo egy kicsit elfordította a fejét a többiektől, hogy senki sem láthassa az előtörő könnyeit, nyelt egyet, majd rövid gondolkodás után azt mondta: "Alvin, ez azt jelenti, hogy mi már örökre itt maradunk? Azt, hogy mi soha nem fogunk azzal a nagy fehér autóval arra a hosszú útra menni, nem úgy, mint pl. a barátom, Chris. Mi nem rohangálhatunk mezőkőn és réteken át, vagy nem heverészhetünk együtt egy kanapén a szeretett gazdi- emberek társaságában? Ez azt jelenti, hogy mi már valahová megérkeztünk? "

Alvin ekkor elfordult és látszott rajta, hogy erőt kellett venni magán, hogy ismét szólni tudjon. Lenyelte könnyeit majd így válaszolt: „azt hallottam, hogy az Állatvédelmi Centrumban úgy tartják az emberek, hogy a remény hal meg utoljára….” Nekünk is ebben kellene bíznunk Piccolo”.  És amikor ismét odafordult fiatal barátjához, szép kis pofáján végigcsorgottak a könnyei…..

Szomorúan ültem ott egy sarokban és csak nagy csendben füleltem! Egyetlen kutya sem ugatott, a levelek meg sem rezzentek a fán, egy pillanatig úgy tűnt, hogy megállt a világ.……………….
Megütközve ültem ott és akkor úgy éreztem, hogy tennem kell valamit, hogy kedvenceink hangja ismét hallható legyen, mert ha nem, mert ha nem, akkor számukra megáll a világ és megszűnik még forogni is.

Mi tudjuk, hogy a világon mindenfelé több olyan ezer kutya él nyomorúságban, amelyek súlyosan sérülten magukra vannak hagyatva várnak a végletükre az elaltató állomásokon anélkül, hogy valaha is valakihez igazából tartoztak volna. Azt is tudjuk, hogy sokan túltelített menhelyeken várnak arra, hogy valamikor valaki érdeklődjön irántuk.

Azt is tudjuk, hogy mindegyiket nem tudjuk megmenteni, de szeretnénk azon kutyák számára is  még egyszer egy otthont találni, amelyeket úgy vettünk fel az Állatvédelmi Centrumba, hogy azokat vagy  közvetlenül a halál torkából menekítettük ki, vagy valamilyen nagy szenvedésüktől szabadítottuk meg őket, hogy aztán egy napon elmondhassák:  „Köszönjük, hogy még egy esélyt adtatok az által, hogy egy saját otthont találtatok számunkra, és azért, hogy megmentettek bennünket.........................“

Mi az Állatvédelmi Centrum kiépítése vagy átépítése során mindig azon vagyunk, hogy azzal minden egyes kutya helyzetén javítsunk, illetve jobbá tegyük. Mi, minden ottani infrastruktúra javításával arra törekszünk, hogy vészhelyzetekben orvosi ellátás szempontból jobban meg tudjunk felelni az elvárásoknak.  

De arra kérjük Önöket, ne engedjék, hogy azok a kutyák, amelyeket felvettünk az Állatvédelmi Centrumba és további életesélyt adtunk meg számukra, onnan többé ki ne kerülhessenek, merthogy, az ottani adottságoknál fogva úgy tekintenek rájuk, mint akik „megmenekültek”. A nem vészhelyzeti kutyáknak is esélyt kell adni egy saját otthonra, mert mi a következő állatokon is csak úgy tudunk majd segíteni, ha előtte azt egy „egészséges” felvétel illetve kiutaztatás előzte meg.

Az Állatvédelmi Centrumban különböző kutya él, egyszerű, barátságos, fiatal, idős, zárkózott, félénk, hangos, halk, beteg, sérült, és nyomorék, akik számára, a Gnadenwäldler-i kutyák kivételével, családokat keresünk, akik magukhoz veszik őket, szeretik és fajtájukhoz megfelelő bánásmódban részesítik őket egészen az életük végéig.  Kérjük, hogy tekintsenek rá, másodjára is, mivel Piccolo is megérdemelné, hogy egy saját családra leljen.

Minden örökbefogadás után az Állatvédelmi Centrumnak újabb lehetősége nyílik pl. egy újabb sürgősségi vészhelyzet kezelésére. Így közvetett módon egyszerre két állaton is tudnak segíteni.  Kérjük, hogy nézzenek rá másodjára is……………………….

Köszönjük!

Pfotenhilfe Magyarország/Állatvédelmi Centrum csapata