Hírek

Imola

Ma,  be szeretnénk mutatni Imolát. Ez a szép kislánykutya az eddigi életében nem igazán volt szerencsés. A gerince súlyosan deformálódott, és a hátulsó izmai rosszul fejlődtek ki.

 

 

Imola emiatt csak nehezen tud járni, tántorog, ingadozik, és a hátsó lábaiban alig van erő.

Hátrányos helyzete ellenére, amit egy baleset vagy valamilyen genetikai probléma okozott, Imola okos, vidám és egy nagyon ragaszkodó leánykutya.

A kis fekete tündér az Állatvédelmi Centrumba került és most a fizikoterápiás kezelésektől reméljük, hogy Imola izmai a megfelelő helyre fejlődnek majd vissza és hogy a keményebb készenléti és rendszeres gyakorlatoknak köszönhetően jobb lesz a járóképessége.

Imola részére most sürgősen szponzorokat keresünk, akik segítenek finanszírozni a gondozását és a kezelését, valamint olyan embereknél keresünk a kis egérke számára otthont, akiket nem zavar Imola hátrányos helyzete, és akik lehetővé tennék számára a terápiája folytatását; ez utóbbi, előfeltétele a kiközvetítésének. 


Kérjük Önt, hogy közös akarat mellett segítsen benne, hogy Imola hamarosan teljesen gondtalanul és megerősödve járhassa az élet útját és hogy talán Önt maga mellett, mint legjobb barátját tudhassa majd be!

Ha a kiskutyára vonatkozó kérdései lennének, kérjük, hogy írjon nekünk az alábbi e-mail címre:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , szponzorálási kérdések esetén kérjük, hogy forduljon  Sigi kolleganőnkhöz az alábbi e-mailen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Köszönjük!

Állatvédelmi Centrum csapata

Kontakt HU

Állatvédelmi - Centrum
Swiss Ranch

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Állatvédelmi Centrum Non-profit- Szervezete

 

Hìrlèvel

 

Egyetértek vele, hogy személyes adataimat hirdetési célokra dolgozzák fel , illetve, hogy ezekről reklámcélú üzenetet küldenek e-mailben.
Az adott hozzájárulásomat a jövőben bármikor, bármelyen megfelelő formában, visszavonhatom.

Bankverbindung HU

Allatvedelmi Centrum Nonprofit Korl atol Felelossegü
K&H Bank Zrt.
HU31 1040 1165 5052 6789 6751 1004
OKHBHUHBXXX

 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok