Projekt Ausbau Innenzwinger mit Auslauf 2016

Gnadenwald-i fejlemények

Ma egy kicsit részletesebben is be szeretnénk Önöknek számolni a Gnadenwald -i kutyákról, mivel tényleg öröm látni, hogy milyen jól elfogadták az itt élő kutyák ezt a szálláshelyet.

 

 

A Gnadenwald-ban főleg olyan négylábúak élnek, amelyeknek kiutazása már többé nem kérdés, mert, hogy valamikor ők saját maguk is úgy döntöttek, hogy velünk, emberekkel a továbbiakban nem igen szeretnének újra konfliktusba kerülni.

A kis erdős ligettel együtt a kutyák egy nagyobb és természetes lakóteret kaptak, ahol mind hely, tér, és szabadság vonatkozásában jobban tovább tudnak fejlődni kényszer, ellenőrzés, és képzés nélkül. Valószínűleg ez volt a legjobb ötlet, illetve ennek megvalósítása, amelyet az Állatvédelmi Centrumban mi valaha is kieszeltünk a többé már nem kiközvetíthető kutyák számára.

Sissy, évekkel később, miután elhelyezkedett az Állatvédelmi Centrumban, életében valójában először tudott úgy igazán ellazulni; most szívesen heverészik az erdei talajon és onnan figyelget. Feloldott, és évek óta életében először közelítette meg a rácsokat, ahol látogatók kínálják a kutyákat finom falatokkal. Ez talán sokak számára egy banálisnak tűnő gesztus, de Sissy számára egy igazi mérföldkőnek számít. Még soha nem tett ilyent, és jól lehet látni rajta, hogy számára a Gnadenwald több volt, mint jó.

 

Marci is szívesen él itt, nyugodt és barátságos. Látni rajta, hogy stressztől mentes, élvezi a csendet és a nyugalmat, ugyanakkor mégis nagy figyelemmel kíséri az erdei nagy kifutót, és érdeklődéssel tekint a körülötte zajló fejleményekre.

Gringo megtalálta helyét a Gnadenwald-ban! Szeret gödröket ásni, ide-oda forgolódni, a kunyhójában heverészni, és megfigyelni mindazt, ami körülötte történik. Nem bújuk el, nem tekinget már máshová merthogy Gringó tudja már, hogy ebben az erdőben megtalálta a nyugalmát, egy igazi oázis számára, ahol senki nem akar tőle semmit. Időközben már Gringó is odajön a rácshoz.

Nudli Gringo állandó társa, és ő is jól érzi magát a Gnadenwald-ban! Gismo bátrabb lett, és ők mindannyian jól érzik magukat ebben a nyugodt és rendezett légkörben, anélkül, hogy beszűkülve éreznék itt magukat.

Erdőlakóink időnként egy "rövid távú albérlőt ", kapnak, mint például a Mázli a kis fiatal tacskó. Számára a Gnadenwald nemcsak egy olyan helynek számít, ahol kitombolhatja magát, de mint egy igazi terápia-centrum. Az idősebb kutyák sokat játszanak vele és nevelik őt.

Mázli amióta a Gnadenwald lakója sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett! Mi az Állatvédelmi Centrum és a Pfotenhilfe Magyarország csapata nagyon örülünk ennek a fejlődésnek, és ki tudja, talán valamikor lehetőség lesz majd rá, ehhez hasonló bővítés megvalósítása... meglátjuk.

Állatvédelmi Centrum csapata / Anke

Kontakt

Tierschutz-Zentrum

Gàbor Izsàk | Swiss Ranch
Sachkundig nach §11 TierSchG Deutschland und § 10 LHundeG NRW Deutschland

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Bankverbindung

IBAN:  DE06217500000186029138

BIC:    NOLADE21NOS

oder Spenden Sie mit PayPal

Newsletter

Diese Website verwendet Cookies. Wenn Sie unsere Website nutzen, ohne die Cookie-Einstellungen Ihres Browsers zu ändern, stimmen Sie unserer Verwendung von Cookies zu.