Phönix "Leopold" név alatt élt közel öt évig Magyarországon, egy menhelyen.
Ott élte a rácsok mögött magányosan életét. Végtelenül unalmasnak érezte ott magát és szörnyű módon feleslegesnek. Amikor a látogatók közel kerültek a kenneléhez, vadul felugrott a rácsra és szüntelenül egyfajta mély "vau"-t adott ki magából. Kapcsolatot keresett, feladatokra várva, de az emberek nem értették meg, féltek tőle és veszélyesnek gondolták.
Egy kedves szponzor ez után lehetővé tette számára, hogy a mini kenneljéből átköltözhessen a Swiss Ranch-ra. Ott jól együtt tudott élni a többi négylábú társával, jó ellátásba részesült és megértésre is talált. De az unalom az megmaradt, ami egyfajta légyfogót csinált belőle. Leselkedett a legyekre, megfigyelte, koncentrált, majd megragadta őket. Mind a mai napig még a levegőben elkapja a legyeket. Aztán átkerült hozzánk. Itt kiderült róla, hogy ő egy rendkívül ennivaló és ragaszkodó kutya.
Amikor kimegyünk vele a rétre, úgy beindul, mint egy rakéta, élvezi a szabadságot, vidáman, felszabadultam ugrabugrál és szereti a kiadós iszapfürdőzést. Hazaérve csendesen lepihen, vagy finoman hozzánk dörgölődve bökdösni kezd, hogy megsimogassuk őt. Ezt a bökdöső tulajdonságát már a látogatásoknál is kihasználtuk. Phöenix egy rehabilitációs központ látogatója volt, ahol stroke betegeket kezeltek.
Volt, hogy kívül kellett maradnia. De ha járókával, tolószékkel, vagy hordágyon hoztak ki hozzá betegeket, tőlük nem félt. Odament hozzájuk és gyorsan ellenőrizte, hogy nem ütközik-e valamilyen ellenállásba. Aztán az egyik oldalon hozzá fogott bökdösni - hoppá, és ha ez nem jött össze -, akkor megpróbálta a másik oldalon. Amíg össze nem jött egy simogatás.
Aztán ha csökkent annak intenzitása, akkor továbblépett a következő beteghez. Bökdösés - simogatás - újra bökdösés. Körülbelül egy óra múlva ő is kifáradt, aztán magától velünk jött. De addig is nagy lelkesedéssel „közreműködött". Phönix most egy öregek otthonának a látogatója. Ott, a benti helyiségekben is mindig szívesen fogadják a gyerekek és kutyák látogatását.
Phönix mind a télikertben mind a teraszon együtt működik. Az idős emberek, akik általában csak apatikusan üldögélnek ott, olykor egyszerre csak megvakarják a fejét. Mások, akik egyébként nem hagyják el a szobájukat, kijönnek hozzá a télikertbe. Azok meg, akiknek korábban kutyájuk volt, nosztalgiázva megtörik a hallgatásukat és hozzá fognak volt társukról mesélni. És érdeklődnek Phönix története felől is.
És azok, akik korábban nem mutattak érzelmeket, hirtelen apró mosoly jelent meg az arcukon. Phönix látogat és Phönix örömet ad. Ő megtalálta a helyét és a célját. A magyarországi menhelyen sok kutya vár egy család melletti "saját helyre" és valódi elhívatottságra.
De addig is a helyszínen kell őket ellátni. Ezek a költségek körülbelül 80 € -ot tesznek ki havonta. És ehhez szponzorokra lenne szükségünk. Olyan szponzorokra, akik egy négylábú barát szponzorálásában rendszeresen részt vállalnak, akikre mind a kutya, mind a gondozója egyaránt számíthat.
És ha egy napon a kiközvetítésükre is sor kerül - ki tudja - talán az is kiderül, hogy az Ön által szponzorált kutya egy felbecsülhetetlen értékes csiszolatlan gyémánt, akit csak fel kellett fedezni?
Állatvédelmi Centrum csapata